|
Meghívásra! 20/2
Top Team
http:/Lewis-Kimi
http:/Kimifan-club
Jelentkezz!
| | |
|
|
Petra 2010.03.05
Új design. Reméljük tetszik :)
Petra 2010.02.28
Stoner: Jobb helyzetben vagyunk, mint tavaly
Casey Stoner a teszteken brillírozó Valentino Rossihoz hasonlóan száz százalékos mérleggel hagyta el a Sepangi Nemzetközi Versenypályát, igaz az ausztrálok világbajnoka minden egyes kigördülésekor a második helyen végzett, ellenben az összes napot megnyerő Rossival. Ennek ellenére a vörösök vezéralakja pozitívan értékelte a felkészülést, sőt a Desmosedici GP10-esét sokkal erősebb versenygépnek titulálta, mint a 2009-es masinát. Márkatársa, Nicky Hayden is boldogan ült fel az Államokba tartó repülőjáratra, ugyanis a kézműtéte után először motorra pattanó világelső az utolsó etapban több mint másfél másodpercet javított csütörtöki idején, mellyel elmondása szerint csak az új prototípus erősségét bizonyította.
Casey Stoner: „Pénteken mindannyiunk legnagyobb örömére a pálya állapota sokkal emberibbé vált, a hőség hála Istennek elvonul, így hűvösebb körülmények között körözgethettünk, és nem volt olyan nagy az elcsúszás veszélye. Ilyen viszonyok között ki tudtuk hozni a maximumot a versenygépből, és megtaláltuk az optimális beállításokat is, melyekkel viszonylag gyors köröket futottam. Érdekes volt ez a tréning, ugyanis pénteken csak egy - két apró változtatást eszközültünk a gépen, mégis képesek voltunk több tizedes javulásra, és ez nem csak az időjárásnak tudható be. Szerettem volna kipróbálni az újfejlesztésű gumiabroncsokat is, igen ám, de amikor azok felvették a tökéletes hőmérséklet, valaki eldobta a vasat, így ez a terv hamar meghiúsult, sőt pár körrel még a programunkat is meg kellett rövidíteni, de ez nem nagy probléma. Az egész gárda elégedett az előrelépésekkel, azt kell, hogy mondjam, sokkal erősebbek vagyunk, mint a 2009-es tesztszezonban voltunk."
Nicky Hayden: „Boldog vagyok, hogy pénteken sikerült több mint egy másodpercet javítani az előző napi leggyorsabb körön. Ezek szerint nem volt hiábavaló a csütörtök este végzett munkánk! Persze a pálya állapota sokat javult, ez az eredmény azonban még így is több mint bízató. Eddig sem volt okom panaszra, mert szépen lassan tudunk javulni, kis lépésekkel haladunk előre, most viszont ugrottunk egyet a csúcs felé. A kezem még mindig nem az igazi, nagyon érzékeny, főleg a keményebb féktávokon, de majd az idő meggyógyítja. Minden összevetve elégedetten távozom a tett színhelyéről."
Petra 2010.02.08
Stoner boldog, Hayden az időjárásra panaszkodik
A Honda versenyzőpárosához hasonlóan a Ducati kettőse is pozitívan értékelte a malajziai tesztsorozatot, melynek keretein belül sikeresen bejáratatták az újfejlesztésű big - bang (a két - két dugattyú gyújtása között több idő telik el, mint a klasszikus elrendezésű blokkokénál, azonban ennek köszönhetően nagyobb nyomatékra lehet szert tenni) erőforrást. A háromnapos gyakorlás színhelyéről minden bizonnyal az olaszok ausztrál büszkesége, Casey Stoner távozott elégedettebben, ugyanis amerikai istállótársának több alkalommal is meggyűlt a baja, a távol - keleti versenypályát "megtámadó" égi áldással.
„Jó eredményeket sikerült elérnünk az első teszteken, igaz az eső többször is megnehezítette a dolgunkat, és több értékes órát csent el tőlünk. A száraz pályán azonban sikerült olyan köröket futnom, melyek bizakodásra adhatnak okot. Határozottan állíthatom, hogy javítani tudunk a motorbicikli beállításain, és volt időnk több lengőkart is próbára tenni. A köridők elmaradtak a várt szinttől, de nem is a pályacsúcs megdöntése miatt utaztunk ide." - így Stoner, a 2007-es év világbajnoka.
„Ennek ellenére kemény gumikkal felszerelt motorral tudtam tisztességes, 2:01:9-es és 2:02:0-s köröket futni. Tekintettel arra, hogy egy teljesen új erőforrással szállunk harcba, több apró alkatrészt is ki kellett próbálunk, melyek megfelelő működése nélkül nem vihetjük sikerre a GP10-est. Szép számmal vannak még tennivalóink, de nyugodt vagyok, mivel két teljes tesztsorozat vár még ránk. Mindent összevetve, elégedett vagyok a dolgok eddigi menetével." - fejezte be gondolatmenetét az ausztrálok kedvence.
„Boldog vagyok, de lehetnék sokkal boldogabb is." - kezdte kissé morcosan Nicky Hayden.
„Az időjárás enyhén szólva sem könnyítette meg a dolgomat. Elsősorban a péntek reggeli esőzés miatt vagyok elkenődve, az ugyanis nem egy munkaórát vett el tőlünk, pedig akkor próbálhattam volna ki először az új blokkot és a szintén frissen legyártott első villát. Amikor végre felszáradt a pálya azonnal kihajtottam, és legnagyobb örömömre jelentős javult éreztem a csütörtöki csomaghoz képest. Szerettem volna még gyorsabb köröket futni, de amikor feltettük a lágy gumikat az, az átkozott eső ismét megtámadta a pályát. Végül is sikerült hasznos tapasztalatokat szereznem, de már alig várom a következő sorozatot, ahol reményeim szerint sokkal jobb körülmények között folytathatom a körözgetést." - folytatta a 2006-os világelső.
Orsi 2010.01.15.
Sziasztok!
Petra, Orsi 2010.01.12
Stoner: Michael Schumacher visszatérése nyereség a sportnak
A MotoGP 2007-es bajnoka, Casey Stoner úgy véli, hogy Michael Schumacher visszatérése nyereség a Formula-1 számára. A Ducati versenyzője úgy véli, hogy minél több a tehetséges résztvevő egy mezőnyben, annál izgalmasabbak a megmérettetések.
"A MotoGP és a Formula-1 azonos problémával küzd, és csak kevés olyan pilóta van, aki az élen tud harcolni, és emiatt vannak olyan nagy különbségek a versenyek során. Minél több olyan pilóta van, akik lépést tudnak tartani az élmezőnnyel, annál jobban csökkennek a különbségek, és ezáltal izgalmasabbak lesznek a versenyek is. Michael az élen fog harcolni, így biztosan izgalmasabbak lesznek vele a versenyek." - idézi a Motorsport Aktuell Stonert.
"Még egy téren párhuzamot lehet vonni: az új generáció pilótái nálunk is megpróbálják végleg letaszítani a rekorder Valentino Rossit a trónról, és az élre törni. A fiatalok ezt fogják tenni Michaellel is. Három évig ugyan nem versenyzett, de különleges tudást birtokol, és erős akarata van, így biztosan az élen lesz." - tette hozzá az ausztrál pilóta.
Interjú: Casey Stoner
„Előnyben részítesem, amikor csak érzésből motorozom és maximum csak a kiprögésgátlót használom segítségként, mint például Katarban, ahol meglehetősen rossz a tapadás vagy, amikor esik az eső. A csúsztatásos vezetés kedvez nekem, mert pályafutásom korábbi részében sokat versenyeztem, amikor alkalmaznom kellett ezt a stílust.” Tovább >>
|
|
|
|